Mostanában sok szó esik az új m2 csatorna arculatváltásáról és arról, hogy az új programfelépítés egy Magyarországon eddig nem létező kihívás elé állítja az m2 újonnan kinevezett intendánsát, Süveges Gergőt. Új, gyermek-, ifjúsági és családi tévécsatornát kell létrehozni, melyet hosszú-hosszú tervezés és tárgyalások sorozata előz meg. Szeretnénk, ha Egyesületünk is részt vehetne ezeken a fórumokon és az Önök javaslatait is továbbítani tudná.Február elején tartotta a Társadalmi Tanács a Gyermekbarát Televíziózásért konferenciáját, ahol Süveges Gergő hat pontban foglalta össze a felmerült elképzeléseit.
1.
A közmédia rendszeréről. Megpróbáltam összefoglalni, milyen keretek között, milyen szervezeti struktúrában működik január 1-jétől a közszolgálati médiarendszer. Az egyes Zrt-knek (Duna, MTV, MR, MTI) nincs pénzük, ők megrendelők. Munkaerejük sincs, ebből a szempontból is megrendelők. A pénz és a munkatársi gárda, valamint az eszközpark az Alapnál van, ők azok, akik teljesítik a megrendeléseket. A tartalomért ugyanakkor a Zrt-k felelnek.
Ekkor tette fel a kérdést egy úr az első sorban: mi van akkor, ha az MTV valamit megrendel, az Alap pedig azt mondja, nem adja azokat a munkatársakat (szerkesztőket, operatőröket, rendezőket műsorvezetőket stb.), akiket kér, valamint azt mondja, pénz sincs rá annyi, amennyit kér.
A következő hónapok fognak választ adni erre a kérdésre.
2.
Az erőszakról. Sokan beszéltek róla, sokan ellenezték, sokan féltették tőle a gyerekeket. Alapvető kérdés persze, mit nevezünk erőszaknak. Mint ahogy az is alapvetés, hogy nyilván senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy televíziós csatorna majd megfordít bármiféle trendet. Vajon hol a határa az erőszaknak? Mi számít erőszaknak? Mindannyian érzünk valamit, de képletekbe önteni lehetetlen. Ne vetítsünk kalandfilmeket? Ne vetítsük A púpost, A három testőrt, Zorrót? Mindegyikben van erőszak. Kardoznak, lőnek, verekszenek. Ugyanakkor lovagiasságra, bajtársiasságra, becsületre tanítanak. Fürdővíz, gyerek, hadd ne folytassam.
3.
Az előítéletekről. Hajlamosak vagyunk azt mondani és el is hinni, hogy az új mesék rettentőek. A nyugatiak borzalmasak. A régi magyarok meg remekek. Szeretném az előítéleteinket megvizsgálni, és ezekből a klisékből kilépni.
Nem hiszem, hogy nyugati=rossz.
Nem hiszem, hogy új=rossz.
Nem hiszem, hogy magyar=jó.
Nem hiszem, hogy régi=jó.
Számos régi mese van, amely csapnivaló, és legalább ugyanennyi, ami új, nyugati (sőt: amerikai), amelyik meg jó. A konferencián csak két példát mondtam, Thomas gőzmozdonyt és Sam tűzoltót, de nyilván lehet sorolni bőven; itt a blogon is sokan megtették már.
Emellett persze, hogy kell adnunk a régiekből is, fogunk is nyilván. De nem azért, mert azok a jók, hanem azért, mert azok is jók.
4.
A nosztalgiáról. Az előző gondolatmenethez kapcsolódik, hogy az én korosztályom meg a szüleink korosztálya nyilván szívesen emlékszik a saját gyerekkorára, és még szívesebben az akkor látott filmekre, mesékre. És azt mondják, hogy a gyerek tabula rasa, tehát ha ő is ezt kapja, az majd neki is jó lesz.
Valahogy úgy érzem, mint amikor a rendszervátozás után újraindították a cserkészmozgalmat. A nagy öregek szerették volna onnan folytatni, ahol négy-öt-hat évtizeddel korábban abbamaradt.
Nem lehet onnan folytatni.
Kénytelenek vagyunk észrevenni, hogy eltelt néhány évtized.
Tegyük fel, hogy a megszülető gyermek tiszta lap (egyébként nem az, hiszen minimum a szülei hatását hozza magával), de az első pillanattól fogva egészen más impulzusok érik, mint egy húsz vagy harminc évvel ezelőtti újszülöttet. Márpedig ehhez alkalmazkodnia kell a televíziónak is.
5.
A feladatról. Mi lehet a feladata egy gyermek-, ifjúsági és családi televíziónak? Családot kell pótolnia? Gyermekfelügyeletet kell vállalnia? Szórakoztatnia kell? Nevelnie kell? Oktatnia kell? Persze könnyen bólintunk: is, is, is, is, is. Hogyne. De vajon nem várunk-e többet tőle, mint amit teljesíthet? Dehogynem.
Megint csak azt kérdezem: ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egyetlen televíziócsatorna képes lehet megfelelni mindezen elvárásoknak - egyszerre és differenciáltan is?
6.
A kor kihívásairól és a jövőről. A kor kihívásai alatt elsősorban technikai változásokra gondolunk. De a kornak legalább ugyanilyen kemény kihívása a széthulló családok ügye, a magányosan felnövő gyerekek, a kételyeikkel, kérdéseikkel csak magukra vagy csak kortársaikra számító kamaszok, a célt nem találó fiatalok ügye... Ezek talán a kor legkeményebb kihívásai.
És persze a technika is. Mert miközben kinőjük a Földet, kinőjük a televíziót is: hogy pontosan mi fog történni, még nem tudjuk, de hogy változni fog, az már látszik. Internet, digitális televízió, saját összeállítású csatornák, más felületekre átkígyózó tartalmak... és így tovább. Ezért tervezünk nagyon erős internetes jelenlétet a tévé képernyője mellé.
Talán ezek voltak a legfontosabb gondolatok, amelyeket elmondtam.
Szerdán, február 9-én az Otthon Segítünk Alapítvány szervez egy nemzetközi konferenciát, amelyen Keresztes Ilona vezet kerekasztal-beszélgetést. Részt vesz rajta a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Egyről a Kettőre Alapítvány, az Együtt az Életért Egyesület, és Ilona meghívott engem is. Beszámolok majd.
| < Előző | Következő > |
|---|
.jpg)
Média partner
