Március 9-én a lengyel családegyesületek és a lengyel kormány közös konferenciáján elõadást tartottam. Elemeztem a magyarországi családpolitikai intézkedések társadalmi hatásait. A konferencia címe önmagában bíztató volt, mivel a szervezõk a kölcsönös felelõsséget fogalmazták meg:
„Lengyelország a családokért, a családok Lengyelországért.”
A konferenciára lengyel elõadókon kívül több európai országból érkeztek elõadók. Kormányzati tisztségviselõk és tisztviselõk, civil családszervezetek képviselõi és sok kutató.
A kutatók többsége szociológiai kutatásokat ismertetett, amelyek a családok helyzetének egy-egy jellemzõjét, a családon belüli szerepek változását, illetve változatlanságát mutatták ki. A tisztségviselõk és tisztviselõk elõadásában több ország családpolitikájával és kapcsolódó jellemzõivel és problémáival ismerkedtünk.
Családról, mint egészrõl, amely a feladatait el kívánja látni, amely a belsõ harmóniájának alapján kíván és tudna kifelé is harmóniát sugározni, elsõsorban a családegyesületek képviselõi beszéltek. Megfogalmazódott, hogy a családszervezetek elvárják, hogy a családoknak a közös jövõért végzett munkáját a közjó érdekében végzett tevékenységként ismerjék el a kormányok, és ezért kapjanak a szülõk a gyermekek otthoni nevelésére lehetõséget és kapjanak hozzá anyagi támogatást.
A francia családszövetségek egyik vezetõje rámutatott arra, hogy nagyon hibás felfogásból fakad, hogy a kormányzati politikák többsége a családpolitikát és a szociálpolitikát vegyíti, összekeveri. Ha ezt tesszük, akkor azonnal felmerül a kérdés, hogy miért segítünk a családoknak, Azért mert most szegények, és most szorulnak támogatásra? Ha a szegénység megszûntetése a cél, akkor nem lehet hosszú távú - a nemzeti felemelkedéshez szükséges elvárásokat, és a családok számára biztonságot jelentõ – családpolitikai stratégiát megfogalmazni. Fontos a szociálisan hátrányos helyzetû és kirekesztett egyének, csoportok segítése, de ez nem családpolitika. Franciaországban adókedvezményekkel és intézményes támogatással és ezek stabil rendszerével több, mint 10 év kellett ahhoz, hogy a családok stabilitása növekedjen, és az ország demográfiai mutatói javuljanak, de ez még kevés. A civilek szerint a családpolitika akkor tekinthetõ eredményesnek, ha a családpolitika hatására a következõ generációk felelõsségvállalása, munkamorálja úgy alakul, hogy az idõsebb generációk számára is biztonságot adnak a gazdasági javak és a kulturális tõke újratermelésével. A családpolitika eredményességének csak a gyermekvállalásra vonatkozó mutatói elemezhetõk viszonylag rövid távon, de a mutatókat hosszabb távon is elemezni kell. A családpolitikának 20-30 évre kiszámíthatónak kell lennie, nem lehet kiszolgáltatott a politikai ciklusoknak, sõt a gazdasági helyzet változásaitól is védeni kell.
A szekciókban zajló vita is felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenleg a gazdasági eredményesség mérésére használt mutatók - különösen a GDP - családellenesek. Miért? Nézzük, csak, hogy egy ország GDP-jét mikor is növeli egy „család”? Ha válnak, ha a családon belüli erõszak miatt foglalkozni kell velük, hiszen ekkor teremtenek pénzmozgást. Növeli a foglalkoztatási mutatót, ha a gyereket bölcsõdében látják el, de rossz hatással vannak a foglalkoztatási mutatókra az „inaktív” szülõk, akik „nem dolgoznak” és otthon gondozzák a gyerekeiket. A családtámogatási rendszereket a közgazdászok többsége nem beruházásnak tekinti, mivel túl hosszú a megtérülési idõ, és az eredményesség kimutatására nincs egzakt mérés. Hozzászólások leszögezték, hogy az olyan gazdasági mutató, amely a jól mûködõ, a problémákat belül elintézõ családdal nem tud mit kezdeni, a családpolitika célját és szemléletét hibásan befolyásolja. A megállapítás alapján a civil szervezetek képviselõi kifejezték elégedetlenségüket az európai GDP felfogással szemben.
A szekcióülések után a plenáris elõadáson az EU irányelvek javasolt módosításáról, a családon belüli munka állami elismerhetõségére vonatkozó kutatásokról számolt be Catherine Vierling, EU parlamenti tanácsadó, akinek elõadását a résztvevõk nagy tapssal értékelték.
Nagyon tanulságos beszámolók hangzottak el a lengyel helyi önkormányzatok programjairól is. Minden polgármester, kiemelten a varsói, az oktatással összekapcsolt támogatásokat említette kiemelt helyen Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a 3+ (és 4+) kártyákkal rendelkezõ nagycsaládok utazási, sportolási és kulturális kedvezményeket kapnak több településen. Néhány önkormányzat vállalja a nagycsaládok lakhatási feltételeinek javítását, de feltételekhez kötve. A feltételek mind a gyerekek ellátására, mind a lakhatási környezet értékének megõrzésére vonatkoznak. A civilek számára fontos üzenet, hogy a polgármesterek mind a megoldási javaslatok kidolgozásában, mind a késõbbi ellenõrzésben számítanak a családszervezetekre. A NOE nálunk is sok hasonló eredményt kiharcolt, nemzetközileg nagyon elismert szervezet, és nálunk is vannak családbarát önkormányzati díjjal jutalmazott önkormányzatok, de ezekrõl a varsói konferencián nem esett szó.
A konferencia legfontosabb és legérdekesebb része az a „kerekasztal-beszélgetés” volt. Három miniszter is képviselte a kormányt, köztük a kancellária miniszter is ott volt, hogy a családpolitikáról beszélgessenek a családszervezetek képviselõivel. A beszélgetés és vita a kormányzati nyitottságot mutatta, azt, hogy a kormányzat együtt akar mûködni a családszervezetekkel. A kancelláriaminiszter a kormányzati elképzelések bemutatása után ki is jelentette, hogy várja, jelezzék a résztvevõk, hogy hol hibáztak, hiszen a javításra csak a „másik oldal”, az érintettek meghallgatása alapján van lehetõség. A vita a nyitottság ellenére erõsen rávilágított arra, hogy a hagyományos gazdaságpolitikai felfogás - a GDP problémájaként már felvetett ellentmondás - nagyon megnehezíti az együttmûködést. A kormány képviselõi nem tudtak elszakadni attól a szemlélettõl, hogy a családon belüli munka nem tekinthetõ gazdaságilag hasznos, és a haszon alapján anyagilag is elismert teljesítménynek. Azt hiszem, hogy Lengyelországban a kerekasztal-vitára kihívás kormányzati elfogadása, és a családszervezetek egyenrangú partnerként kezelése nagy lépés volt egy hatékonyabb családpolitika kialakítása felé, de csak elsõ lépésként értékelhetõ. A külföldi vendégek és a kutatók jelenléte a kerekasztal-beszélgetésen nagyobb jelentõségû lett volna, ha a vita elõkészítésében, levezetésében és értékelésében is szerepet kaptak volna a kutatók.
A családszervezetek kormányzati elismerésében mi itthon még csak reménykedünk. Az elismeréshez erõs szervezetekre van szükség, amelyek tagsága aktív, és a választások utáni felelõs együttmûködésre kész. Bízom abban, hogy a választások meghozzák a valódi változást. Remélem, hogy hamarosan eljutunk oda, hogy Magyarország kormánya és polgárai valóban felelõsnek érezik magukat a magyar családokért, és magyarországi családok is felelõsnek érzik magukat Magyarország helyzetének gyökeres változásáért, a nemzet és a nemzet kultúrájának újrateremtéséért. Szükség lenne arra, hogy a családpolitikát nem lehessen a továbbiakban egyszerû többségi szavazattal megváltoztatni, a szegénység elleni harc kategóriájába belenyomni, ehhez pedig kell a kétharmados többség.
Szemkeõ Judit
2010. március 13.
| < Előző | Következő > |
|---|
Támogatás
